Péntek délben ért a megdöbbentő hír, hogy Michael Jackson meghalt. Yahoo Messenger-en láttam valakinek az állapotszövegében, és azonnal le akartam ellenőrizni. Igaz volt.
Nem gondoltam volna, hogy vele ez ilyen hirtelen történhet. És ezzel nemcsak én vagyok így ezzel. A világon több millió rajongó döbbent meg a hír hallatán. Az Ő halálhírének a hallatán, Aki mindig is kiállt harcolni, erős volt és legyőzhetetlen (Invincible) – vagy mégsem?
Nagy embert vesztettünk el. Nemcsak egy énekest, nemcsak a pop királyát, nemcsak a szakma jelképét, de egy igazi Embert. A bulvársajtó az utóbbi években egyre többet foglalkozott vele, főleg negatív pletykák révén, azt azonban kevesen tudják, vagy akarják tudomásul venni, hogy hány meg hány jótékonysági akció fűződik a nevéhez: több alapítványt hívott életre, AIDS-es gyerekeket segített, békepárti politikát folytatott, hogy csak épp a lényeget említsem.
Megfáradtan, de telve enerigával és akarattal, visszatérni készült, de csak búcsúkoncertekre. Kezdetben 10 londoni fellépésről volt szó, ám később 50-re nőtt az előadások száma. Népszerűségét semmi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy az 50 koncertre minden (!!!) jegy elkelt 3 óra alatt.
Az a tény, hogy MJ halott, gondolkodóba ejtett. Sok rádió- és televízióállomás is azzal rótta le tiszteletét Előtte, hogy zenéjét játszotta. Végignézve néhány klipjét (Thriller, Smooth Criminal, Billie Jean, Bad, Jam, Say, Say, Say, You Rock My World, hogy csak az ismertebbeket említsem) annyira közelinek tűnt a léte. Hiszen mi 50 év? Emberi mértékkel egy fél élet. Kozmikus mértékkel semmi. Mégis annyi újat teremtett ez alatt az 50 év alatt, mint amennyit mások egész életükben nem tudnának. Az a rengeteg energia, ami a zenéjében van, nem engedi még most sem, hogy beletörödjek – Ő már nincs többé, nem fog énekelni nekünk. Mégsem ismeretlenül távozik; hosszú ideig élni fog a zenéje – egy olyan zene, ami meghatározta a XX. és XXI. század alkotóinak szemléletét.
Nyugodj békében MJ! A zenéd örökké élni fog!
